"boldogság" témájú idézetek
Ha a boldogság nyomát kutatjuk, akkor az emlékezetünket kell firtatnunk. A boldogság tudása ott rejtőzik minden egyes ember emlékezetének mélyén.
"Abba tehát valamennyien megegyeznek az emberek, hogy boldog életre vágyakozank. Ha megkérdeznénk tőlük, éppen így abban is megegyeznének: vajon vágynak-e az örömre? Hiszen boldog életnek nevezik az örömet. Az egyik bár ebből, a másik abból meríti örömét, ám valamennyinek egy az óhajtott célja, az, hogy örömük legyen."
Szent Ágoston
A boldogság tehát öröm, de nem minden öröm boldogság. A boldogság a nemes és tiszta dolgokon való öröm; van azonban öröm, amely később megbánáshoz vezet.
Ágoston szerint tehát a boldogság valami olyafajta öröm, aminek köze van az igazsághoz, az igazságon -- az erényes és tiszta dolgokon -- való örvendezés, amelynek emléke mindannyiunnkban halványan benne él, amely azonban már csak gyéren pislákol bennünk, mintha valahonnan nagyon messziről világítana.
Mi az, amit a legtöbben keresünk? Mi az, amit mindannyian akarunk? Az emberek többsége minden bizonnyal valamilyen boldogságra vagy békére vágyik…. Vajon valóban a bolodgságot keressük, vagy pedig egy bizonyos örömet, amelytől a boldogságot reméljük? A boldogság és az öröm nem azonos egymással.
Egyáltalán, kereshetjük a boldogságot? Talán rábukkanunk az örömre, de a boldogságot biztosan nem találjuk meg. A boldogság valaminek a mellékterméke.
A boldogság nem olyan dolog, amit hajszolni lehet, hanem jön magától. Ha azonban keressük, elkerül bennünket.
Mi értelme megkérdezni, létezik-e boldogság, amikor szenvedünk? Megérthetjük-e a szenvedést? … Boldog vagyok, amikor nem szenvedek, de abban a pillanatban, amikor ez tudatosul bennem, oda a boldogság.
Meg kell tehát érteni a szenvedést. Megérthetem-e, hogy mi a szenvedés, amikor elmém egy része a boldogságot, a nyomorúságból való kivezetőutat keresi? Nyilvánvalóan nem, mivel a szenvedés megértéséhez teljesen azonosulnom kell vele. Nem utasíthatom el, nem minősíthetem, nem hasonlíthatom össze valami mással.
A boldogságról akkor tudom meg az igazságot, ha tisztában vagyok azzal, hogyan kell figyelni. Tudnom kell, hogyan figyeljek a szenvedésre. Ha képes vagyok odafigyelni a szenvedésre, figyelhetek a boldogságra is, mivel valójában azzal vagyok azonos.
Egyáltalán, kereshetjük a boldogságot? Talán rábukkanunk az örömre, de a boldogságot biztosan nem találjuk meg. A boldogság valaminek a mellékterméke.
A boldogság nem olyan dolog, amit hajszolni lehet, hanem jön magától. Ha azonban keressük, elkerül bennünket.
Mi értelme megkérdezni, létezik-e boldogság, amikor szenvedünk? Megérthetjük-e a szenvedést? … Boldog vagyok, amikor nem szenvedek, de abban a pillanatban, amikor ez tudatosul bennem, oda a boldogság.
Meg kell tehát érteni a szenvedést. Megérthetem-e, hogy mi a szenvedés, amikor elmém egy része a boldogságot, a nyomorúságból való kivezetőutat keresi? Nyilvánvalóan nem, mivel a szenvedés megértéséhez teljesen azonosulnom kell vele. Nem utasíthatom el, nem minősíthetem, nem hasonlíthatom össze valami mással.
A boldogságról akkor tudom meg az igazságot, ha tisztában vagyok azzal, hogyan kell figyelni. Tudnom kell, hogyan figyeljek a szenvedésre. Ha képes vagyok odafigyelni a szenvedésre, figyelhetek a boldogságra is, mivel valójában azzal vagyok azonos.
A boldogság szó valamilyen belső meghasonlottság tudatát is felébreszti bennünk. Mert bár mindannyian sóvárgunk a boldogságra, a legtöbb vágyunk mégis olyasmire irányul, ami nem boldogságot, hanem romlást és nyomorúságot eredményez. Mivel e vágyaink megkötnek bennünket, erőtlene vagyunk a boldog életre. Emlékezetünkben azonban valahol halványan benne él egy másfajta élet lehetőségeis, ezért amikor őszintén furdulunk önmagunk felé, felfedezünk magunkban némi meghasonlottságot.
A boldogsághoz tehát erőre volna szükségünk. A minap megkérdeztem egy embert, aki éppen boldognak látszott: mi a boldogság titka? Azt válaszolta, bárotságra van szükéség ahhoz, hogy az ember merjen boldog lenni, merje vállalni belső érzéseit, hiteles önmagát -- s merje vállalni e lépés összes következményeit.
Félünk a boldogságtól -- amely az igazságban való örvendezés -- mert megkötnek bennünket a vágyaink… A nagy boldogság helyett a kis örömöket keressük -- mint Kung mester mondja, az igazi boldgság helett előtérbe került a kicsi jóléte.
Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagyj másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól, így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának.
Hol ismerték meg [az emberek a boldogságot], hogy ilyen nagyon vágyakoznak feléje? Hol látták, hogy ennyire szeretik? Valamiféle módon birtokoljuk, csak nem tudjuk, hogyan…
Nem tudom, hogyan ismerték meg az emberek, s így nem tudom, milyen ez az ismeret. És én most csak azt kutatom, hogy ott van-e az emlékezetünkben? Ha ugyanis ott van, akkor már valamikor voltunk boldogok. Egyenként vagy külön-külön, vagy a legelőször vétkező emberben -- meghaltunk benne valamennyien s tőle egytől egyig nyomorúságosan születtönk --, most nem kutatom. Csupán azt keresem, hogy emlékezetünkben van-e a boldog élet….
Ha lehetséges volna, hogy az embereket egy közös nyelven megkérdezzük: akarnak-e boldogok lenni? -- minden habozás nélkül igennel felelnének. Ez azonban lehetetlen volna, ha az emlegetett névvel jelölt fogalmat nem őrizné az emlékezetünk.
A boldogsághoz vezető legrövidebb út: az önismeret.
Ágisz boldogsága
----------------------
Egy napon Ágisz beállított a mesterhez.
- Nagy a családom és túl kicsi az ágyam - mondta zaklatottan.
A mester szótlanul intett, hogy folytassa a történetét.
- Kis házam parányi szobájában hatan alszunk egy ágyban: a feleségem, két fiam, apósom, anyósom meg jómagam - mondta Ágisz szenvedő arccal.
- Mit tehetek érted? - kérdezte a Mester.
- Kérlek, adj tanácsot, kit űzzek el a házamból, hogy nyugalmat és boldogságot nyerjek? A feleségem a másik felem, a gyermekeim még túl kicsik, apósom, anyósom pedig már öregek.
- Értem - válaszolta a Mester. - Hány állatod van?
- Állatok? - csodálkozott Ágisz, majd ujjain leszámolta mind a nyolcat. - két kutya, egy ló, egy tehén, négy birka.
- Jól van. Akkor fogd meg őket, vidd be a házadba, és lakjanak veled egy szobában. Az ágyadat se tagadd meg tőlük.
Ágisz hazatért és úgy cselekedett, ahogy a Mester tanácsolta. Néhány nap múlva, lóhalálában felkereste újra a Mestert.
- Végem van! Szenny és bűz, vonyítás, bégetés és nyihogás zavarja nyugalmamat. Megőrülök! Mondd meg, mi tévő legyek?
- Menj haza, és tereld be az állatokat az óljukba. Ágisz ismét úgy tett, miként a Mester tanácsolta, és már másnap visszatért hozzá ragyogó arccal.
- Milyen gyönyörű az élet! - kiáltotta örömében. - Az állatok kint, mi bent. Az életünk: akár a mennyországban. Rend van, és csönd honol kis házam parányi szobájában. Most már tudom, mi a boldogság.
A vágy az élvezet emléke, a félelem pedig a fájdalom emléke. Mindkettő nyugtalanná teszi az elmét. Az élvezet pillanatai szünetek csupán a szenvedés áradatában. Hogyan lehetne az elme boldog?
A mások rovására született boldogság rendszerint rövid életű.
Amit az ember fogva tart, az elmenekül.
A boldogság rátalál arra,
aki feléje fordul.
Mindenki csak addig boldog, amíg úgy dönt, hogy boldog lesz.
Ha boldog akar lenni, legyen!
Nem attól lesz boldog egy párkapcsolat, ha egyáltalán nincsenek a két ember között összeütközések. Sokkal inkább arról van szó, hogy a boldog párkapcsolatokban másképp kezelik a konfliktusokat - és ezt meg lehet tanulni."
(Szondy Máté)
Keresek egy tökéletes párnát. Azt hiszem, valahol a tied mellett van.
Ashleigh Billiant
A boldogság különös dolog: ha megosztjuk másokkal, megsokszorozza önmagát.
A boldogtalanságnak soha nem valamely helyzet az elsődleges oka, hanem az, amit arról gondolsz.

